a tükör
hunyt homályán
metszett fényben
a sok dőlt kép
a lom
az érintés
a függöny mögötti csend
meghasadt tükrök éjjelén
ágyadon ülve
reggelidet kéred
*
láng nyár van
semmi az hogy ki vagy
vagy mi vagy
reggelente
fűzöld ködök
fűzölködök
bóbitás zöldikéid között
*
kezed se
violája se
közös a pad
pontos és megfelelő
rés
elejtett mozdulat
*
talált gyermekként
ha lehetnék
mindenki szülötte
lenni volna jó
nálad nálam arany gyűrű
csön csön gyűrű
pörögni mindig
volna jó
*
a kő
a ház
az árny
a test
alvó ablak alatt
az est
köszön a járdaszegély
kocog
valamit súg a sötét
vinne haza
veled a lámpasort
sarkok élét
plakátmosolyt
beköszön
itt is
ott is
hol ajtót lát
éj meleg
jót kíván
*Első közlés
© Zimányi Alajos – Áradás – Tus